Kevves Minnyájótok!

Csabzottan ébrettem a rémálombó, melybe valami Pelikán nevü gátőr, akirő később filmet is csinátak, meg a tartótisztye vótak benne. A Virág mondott valami olyasmit, hogy ugyammá, kit csaptunk be? Magunkot? Mi tuggyuk mirő van szó. A politikusokat? Azok örűnek, ha szerepehetnek. A vállasztókat? Na, azoknak alaposan tújártunk az eszin. Azoknak mostan nem szeretnék a helyibe lenni. Kiattuk a jelszót, hogy legyen esszéfogás, és lett esszéfogás… És akkó  vót még, hogy: kicsit sárgább, kicsit savanyubb, de a mijenké.

Mer lehet, nem történik semmi mán vagy egy hete, de az nagyonn...

Na, mindegy es, ettő kezve egész délelőtt nem tuttam micsináni magamma, ugyhogy mekkeztem a szokásos őszi programot hirdetni. Ebbő kifolyólag most ülünk itten a réműt, ellenzéknéküli, süket csendbe, az őszi napsütésbe béhunyorogva a dijófa alatt, s a maradék tavalyi pálinkát tőtögetem a cimboráknak, úgymint a fékegyelmü Lackónak, a körzeti megbizottnak, az öreg Sanyinak, meg a szomszéd Gergőnek meg a hüjegyerekének. Ez ilyenkor szokás nállunk, hogy végigjárjuk egymás portáját a következő hetekbe, mer nemsoká itt az uj pálinka és ki köll üritteni a demizsonokbó  a régit.

Közbe-közbe nézegettyük az ojságot, amibe esszéfogás néven emlegetnek valamiféle elfuserátt torzszülöttet, olyant, améktő még a romkocsmákba merengő munkanéküli szocijológus es hisztérikussan röhögve fut világnak, reményveszteccségbő kifolyóllag.

Szóva, rajtunk vót ez a mosmilesz hangulat. Lehet, hogy az ősz, vagy a mindszentek okozta, de aztán csak főnéztünk egymásra és ekeztünk röhögni, amive kapcsolatba aztat tudom még emondani, hogy a tavalyi termés elég jó vót.

Az öreg Sanyit kérdezgettük azé, hogy mi ja véleménye a kibontakozó ellenférrő – mivel ő viszi nállunk a pártot, igy illetékes – de csak vonogattya a vállát, s bár nem kapott központi fölhatalmazást, mégis, itten egymásközt kimonta, hogy szerinte itt valami tévedés történt. Ellenzék szerinte direkte nem szur ki magáva ennyire, mind ezek csináták, de hozzátette, hogy néki mindegy, mer igy neki meg a haverjainak a pártba még csak fő se kellett kőni a székbő, de az összefogásék témája, meg a hamisvidejós bajai marhaság még mostan is téma az okostelefomba.

Az a mútkori porszivóügynök jut eszembe, az az életunt, amék gyött, aszongya á, nehogy megvegye, ugyis szétesik két perc alatt, ráadású drága es, még a villásdugó se stimmel a konnektorhó benne…  Eztet a a fazont később a patakpartonn tanátuk meg ahon öngyíkossági kisérlet szempontyábó a nagy kötefáná őgyelgett egy kötélle, ugy köllött evitetni a mentőkke, nehogy bucsut incsen az árnyékvilágnak.

Erre ittunk.

No, a Gyurikát, ha láttyátok, maj szójjatok néki, hogy legutóbb nállunk hagyta az udvarba a lopott roncs Opeljét véletlenű, maj vigye el, mer a rendőr kérdezgeti má, hogy kijé. Állittólag megvenné.

Üvözlette

Alsó- és Felsőbajtárssy Esszéfogás Lajos

Amikó kimész a falu szélire és meglátod a mezőt, ahogy annak a közepinn ott énekel hajladozva bódogan az arató asszonyok hada, s mellettök zúg a traktor, akkó tudhatod, hogy a mező szélinn ott maratt egy plakát ötven évve ezelőttrő, s aztot bámulod. Nézzé mögé, s akit ott tanász, annak a ciménn irhacc.

Kevves Urajimék!

Eléggé sokat beszégettünk a kocsmába jaz öreg Sanyiékka este, mer néztük közbe a tévét, ugyhogy mikó aztán éjfélkó ledőtem, nem es csodákozok, hogy meggyötörtek a rémlátások. Mer álmot láttam mámma éjje. Emondom mijet, hakarod, hanem.

Vót ámomba egy ország, vót abba probléma számos, mer nem elég, hogy drogos politikusok vótak, de ezeknek még a pofájuk is akkora vót, mind a nyü. Tetézte a bajt, hogy kik szembeszátak velük, azok meg loptak, mind az istennyila. Ragatt a kezük, mind a csiriz. Ezeket meg akkora egysujtalan figurák próbáták még segitteni, kicsikis csoportokra oszolva, soha esszé nem fogva, hogy ha nem kötöttek betont a lábukra, főrepűtek vón a levegőégbe. Igy viszont a beton végett etüntek a süllyesztőbe.

Na, gondókodott az örekkirály, mit lehessen tenni. Kitanáta hát, nagy agyafurtann – mer nem kőtt féteni ütet - hogyhát kiküdi legjobb vitézejit, hogy külhombó hezzák el a nép üdvözülésire a jólét és gazdaksák olajágát, ami aztán jótékony ernyője alá vonnya az egéssz istenverte kirájságot, s majd ettő az kivirágzik.

Esszé is gyűtek a vitézek, mind a tizeneggy, hogyhát akkó elmennek, keresni a megódást, s győzni, akár hétfejü sárkány, akár a szomszéd nagyfaru Mariska szegné úttyukat. Huzták is fürgénn ólombó öntött lábajikat, meg a kétbalkezüket, s lusta valagokat, hatalmas zsebüket, pofájokat nekifeszittve az ellenszélnek, kevés eszükke ugy vonútak a hadba, botlábon, egyet előrre, négyet hátra. 

Na, történt, nem történt, mégis azlett, hogy a vitézek vert seregkénd gyöttek vissza, s a kiráj még csak szót se ejtett rólluk, enézett felettük. Hijába monták, hogyhát megtanáták a matematikaji esélly kardgyát, amive áttal lehet vágni tán még a gordijuszi csomót es, nem érdeket senkit. Bémentek hát a vitézek a nékik má korábban épitett várakba, melyeket az agyafurt királly csinátatott, s több vót belöllük már majnem az országba, mint kórházbó. (Jóhogy, hisz egésséges nemzet vót ez). Ottan aztán fokták magokat, s lehuzták magokat a félkész budinn, s nem es látta üket többé senki. A várajikat megbontották, s téglánként atták el a tomboló tömeg zugásátó kisérve. Nem hijányoztak azok aztán senkinek, legfejjebb annak a pár szurok lónak nevezett zsódosnak, akik jóll tutták: azok a végvárak nékik lettek béigérve, mikó még arró vót szó, hogy el kő zavarni az előző kirájt...

Na, erre má felébrettem, s botorkátam es kifelé, mer egy ideje a hóllyagom má nem a régi. S megeskünnék, hogy ottan félálomba aztat hallottam a budibó kihallaccani, hogy góóóóóól...

Na, ággya kenteket a jószivü örekkirály megfelé, üvvözlöm a többi városijakat, Lackó maj alkalommattán utazzon le hozzánk, maj akkó, mikó megin megtuggya maj fizetni a vonatjegyet.

Üvözlette:

Báró Oldalsó- és Felsőkapufássy Lajos Őrgrófherceg

Ja, igen: mikó elmész barra a nagyrétné, elnéze a fák fölött, ottan foksz látni egy ilyen nagy, tégla alaku körűkeritett részt, ami háromdébe emlekdik ki a fődbő, s egy hálló van rákötve. Attó nemmessze lakik a Naccáju Zsuzsák, az ólomlábu. az ő cimén lehet válaszokat irni.

Na, Kevves kollégák, magyarok. Kicsit késve, - dolog vót a fődekenn, ki kőtt teregetni a trágyát – de köszönnyük meg Baj, ami Kordon nevü párelnök barátunknak, hogy engette piedesztálra emeni az álittólagos Ősellenséget, az Eredetet, avagy a Nagy Elnököt,  a Nagy Testvért ésatöbbi… aki eddig csak sima miszterinelnök vót, de mosmár szobra lett. A szobrot pedég ledömtötték és evvel a nagyivü politikai nagyemberek közé kerűt, mivel akárki szobrát nem szokták csak ugy döntögetni.

Errő vitatkoztunk éppen az öreg Sanyijékka, meg a Sorompóssa, ez utóbbinak a kocsmájába. Mer mijóta felujittás van a Főtérenn, azóta kénytelenek vagyunk a Sorompóssékhó járni, a vasuthó. Na, de ekanyarottam. Monta a fékegyelmü Lackógyerek, aki időközbe visszakőtözött városró, mer állíttólag ott es dógozni kellett vóna, akárcsak itthol, de itten legalább vannak, ismerősök, szóva, hogy vót neki egy nagybáttya, de egésszen kicsi vót, egyötvenkettő magos, vagy alacsony, ahogy teccik, de pédául neki nem állitott senki szobrot, pég a falujába ő vót a legkisebb.

Na, erre jöttek elő sorra mindenkinek az ismerősseji, hogy hát kinek, mijér nem állitottak szobrot, s nem csakhogy kinek nem, hanem, hogy hol nem. Forrott a levegő a sok nemrokon nemszobortó, pezsgett az igasság ki a kocsmaterasz hüvössébő.

Persze, vót ellenpéda is, mér ne lenne egy aki ellentmond a többinek, mer a körzeti megbizott pédául azt monta, hogy a dédapja lelkész vót valami kösségbe és később, mikó má elé öreg lett és halálra szekírozta a házvezetőnő és ebbő kifolyólag az öreget magáhó szólitotta a főnöke, akkó az iskolába kapott egy mellszobrot. De mongyuk azt nem akarta ledönteni senki.

Szóva, igy kerűt a nagy emberek közé a miszter elnök, akinek szobra lett, még akkó is, ha csak pappirmasébó vót az a szobor, s a Miszter elnök úr se egy Sztalin eltárs.

Szóva, az öreg Sanyi monta, akive zsigerbő ellenkeznék, de mostann egyet kő ércsek véle, hogyhát, ha történelmi léptékke demonstrál szimbólijumot az ellenzék, akkó ne csodákozzék, ha fővont szemődökü gunykacaj tárgya lesz, s mindenki rájuk mongya, hogyhát tiszta egy fejetlenség, ami ottan nálluk zajlik. Szóva, az a következtetés kerűhet levonásra, hogyhát a politikustó, különössen a kampányoló politikustó könnyedénn etanúható, hogyann aggyunk könnyen, gyorsan három lépésbe ótvaros nagy pofont az emésztésügyi szempontbó keletkezett salakanyagnak. Mer igaz, hogy sokan beszének errő a szobros témáró, de nem igazán ollyan kontesztuskba, hogy: hejj, de jó, állok közibük rögvest...

Na, ággya kelmeteket a elégedeccség jóllakott angyalja, Janikának maj szójjatok, ha errefelé jár, meg ne ájjon a kocsijáva, hacsak nem aggya vissza a pénzt, amit kőcsönkért még öt évve ezelőtt, ellenkező esetbe rugdosás lesz kiosztva közötte.

Üvözlette:

Gróf Alsó- és Felsőosztyapenkóssy Lajos

Ja, ha elnéző délnek, a határba, s látod azt az eképesztőjen nagy árnyékot, amit a régmút időkbő a maji korokra rátelepedő hülyeség veta keskenygyepüs kishazánkra, na, annak a tövibe lakik a Szoborpark gonnoka, annak a ciménn lehet irni.