Kevves Urajimék!

Eléggé sokat beszégettünk a kocsmába jaz öreg Sanyiékka este, mer néztük közbe a tévét, ugyhogy mikó aztán éjfélkó ledőtem, nem es csodákozok, hogy meggyötörtek a rémlátások. Mer álmot láttam mámma éjje. Emondom mijet, hakarod, hanem.

Vót ámomba egy ország, vót abba probléma számos, mer nem elég, hogy drogos politikusok vótak, de ezeknek még a pofájuk is akkora vót, mind a nyü. Tetézte a bajt, hogy kik szembeszátak velük, azok meg loptak, mind az istennyila. Ragatt a kezük, mind a csiriz. Ezeket meg akkora egysujtalan figurák próbáták még segitteni, kicsikis csoportokra oszolva, soha esszé nem fogva, hogy ha nem kötöttek betont a lábukra, főrepűtek vón a levegőégbe. Igy viszont a beton végett etüntek a süllyesztőbe.

Na, gondókodott az örekkirály, mit lehessen tenni. Kitanáta hát, nagy agyafurtann – mer nem kőtt féteni ütet - hogyhát kiküdi legjobb vitézejit, hogy külhombó hezzák el a nép üdvözülésire a jólét és gazdaksák olajágát, ami aztán jótékony ernyője alá vonnya az egéssz istenverte kirájságot, s majd ettő az kivirágzik.

Esszé is gyűtek a vitézek, mind a tizeneggy, hogyhát akkó elmennek, keresni a megódást, s győzni, akár hétfejü sárkány, akár a szomszéd nagyfaru Mariska szegné úttyukat. Huzták is fürgénn ólombó öntött lábajikat, meg a kétbalkezüket, s lusta valagokat, hatalmas zsebüket, pofájokat nekifeszittve az ellenszélnek, kevés eszükke ugy vonútak a hadba, botlábon, egyet előrre, négyet hátra. 

Na, történt, nem történt, mégis azlett, hogy a vitézek vert seregkénd gyöttek vissza, s a kiráj még csak szót se ejtett rólluk, enézett felettük. Hijába monták, hogyhát megtanáták a matematikaji esélly kardgyát, amive áttal lehet vágni tán még a gordijuszi csomót es, nem érdeket senkit. Bémentek hát a vitézek a nékik má korábban épitett várakba, melyeket az agyafurt királly csinátatott, s több vót belöllük már majnem az országba, mint kórházbó. (Jóhogy, hisz egésséges nemzet vót ez). Ottan aztán fokták magokat, s lehuzták magokat a félkész budinn, s nem es látta üket többé senki. A várajikat megbontották, s téglánként atták el a tomboló tömeg zugásátó kisérve. Nem hijányoztak azok aztán senkinek, legfejjebb annak a pár szurok lónak nevezett zsódosnak, akik jóll tutták: azok a végvárak nékik lettek béigérve, mikó még arró vót szó, hogy el kő zavarni az előző kirájt...

Na, erre má felébrettem, s botorkátam es kifelé, mer egy ideje a hóllyagom má nem a régi. S megeskünnék, hogy ottan félálomba aztat hallottam a budibó kihallaccani, hogy góóóóóól...

Na, ággya kenteket a jószivü örekkirály megfelé, üvvözlöm a többi városijakat, Lackó maj alkalommattán utazzon le hozzánk, maj akkó, mikó megin megtuggya maj fizetni a vonatjegyet.

Üvözlette:

Báró Oldalsó- és Felsőkapufássy Lajos Őrgrófherceg

Ja, igen: mikó elmész barra a nagyrétné, elnéze a fák fölött, ottan foksz látni egy ilyen nagy, tégla alaku körűkeritett részt, ami háromdébe emlekdik ki a fődbő, s egy hálló van rákötve. Attó nemmessze lakik a Naccáju Zsuzsák, az ólomlábu. az ő cimén lehet válaszokat irni.