Kevves felejim, társak
Irom sorajimat a bőccsek főggyiről, innet, fegyülemlett nagy idegességge. Olyigen jó nekünk, magyaroknak, hisz fellegmagas tanittókat, bőcseket adott nekünk hazánk fenséges Kárpátoköleete, kijes vadregénnye, ez a járófődnyi Márija köpönnyege-takarta szikgyepü. Annyi eehivatoccságga ontyák ki magukbó nagymétóságu bőccsejink az észt, hogy mán-mán szintehogy magunknak is csurran-cseppen valami az ádásbó, az istenibő. Mer, hogymásnemongyak, ittva eza Bérvári Kence, ez a rehes, hogy a jóannya picsája mér nem vót szecskavágó, asztat nemtudom, de ha Kádasempés képvisellő megszóllal, akkó olyat haagatok, csak győzzem értemezni. Meraszonygya ez a Rétháti gyerek, ez a főkent istenlátó, hogy a zélettársi kapcsolat az roncsa a házasságot. Az ne legyen a törvénybe a családjogná, mert az nem keresztény, az mindenkinek magadóga, csak a házasság az államdóga. Még azt is magajavára akarja fordíttani avval az eképesztőjen fejivel, hogyaszonygya nemtomhántizezer gyerek születik házasságon kivű, és hogy a kölkök érdekibe a szülők lesznek szivesek rendezni a helyzetüket. Há igy óvasom, óvasom, kezem mán óttómatikussan ottan kaparász a szegné, amire a sóspuska van felaggatva, az amékkel pakkányra mék, ha gyön az ősz. Főlleg, mikó aszongya: há ezze persze nem kioktatni meg számonkérni akargya ü a magyar szülőket, csak hát igy szeretettee terelgetni a jófele. Ekkó gondótam arra, hogy én es ugy tereegetném nacceretette ütet a trágyadomb fele, egy jóekkora akáchusángga, ottan ájtatoskoggyon ahun a munka szaga büzlik mán messzirő. Asztakkó ottan monhatná az okosságot, mind a szomszéd Janibá hülyegyereke, aki mindennáron kijakarta próbáni a buvárságot ittten a mi düllőnk melletti mocsarasba. Nem is tanáták meg csak később mikó mán a pocok kirágta nekije a májját. Jóhogynem ez a Bérházi nevü oda nem áll az ajtóba, hogyaszongya: rosszú huzod le a slicced huggyozáshó bátya, nem teccik az istennek, mer itten én mondom meg, mi teccik a zistennek, meg mi kerestyén. Émmeg akkó monnám neki éppen aztat, mind annak a tóvaj makádi Lacikának, mikó evitte vóna agerebgyét a csűrbő, de rajtakaptam: hogyhát baszom lefellé a gyökérkefét mingyá a torkdon hallodenemtakaroccanyádbanelássalakmegen háááááááá – ekkó vettem levegőt – mermegmondomanyádnakasztakkó majd az megmongy neked pontosann mitecck az uristennek. Szeretette. Anyádot.
Na a kegyelmesség szájjon ájtatos kentekbe
Feesőtiszteletessi szend Lajos,
(A keresztútó barra, a templom melletti kocsmába cimin, ahun a papok táncónak)
Ez vót például októberbe:
Kevves Szerettejim, Néptársaság
Küdöm sorajimat innet, mer mámma sok mondanivallóm va, ebbű a tejjesen összekavarodott országbó, ahon lassan asse lehet tunni, hogy még a végin még meg lesz dicsérve az a pernahajder Dakota Vittórió, a miszter elnök. Mer ebbe a helybe akkor egyetértés nincsen, mind nállunk a sarki ivóba, ahun mútkor, mikor bészottyogott az a tóvaj Jóska, aki evitte a Mariska szomszédasszony összes maradék tyukját, hogy a komák abba se tuttak egyetérteni, ki hol üsse űtet. Namár igyvan evvel a mén észterelnökkel is, mer mosmeg hajjuk külhonbó, hogy akkó ennek a Klórbánnak a tóvajbandája urajja az országot, űnek a tüzkörű, meg a husosfazék, meghogy kifosztnak mindenkit ahol érnek. Há mán akkó, nem azé, minha valami nacceretet övezné ezt a Kolorbánt, csakhá, azé mennyenek a zannyukba, mijenké, aszt punktum, mink válosztottuk. Még a végin a kűfőd kovácsojja egybe a magyart, na azlenne szégyen, nehogymá egyetércsünk akkó mégse ebbese inkább, igazuk ne legyen nekijek. Mellesleg mehet ű is vélük együtt a patvarba, dee eztet csak mink, magyarok monhattyuk és mink is csak halkan, mer ugyjárunk mind közmunkásá vissznek minköt. Na, errő ennyit. Otva a másik, az ezredéves kérdés, hogy kijé a főd. Ezredéves problémátt ódd meg a Faszekas Sanyibá. Már ebbő láccik, mekkora egy teheccséges ember mongyuk. Mer aszongy, leszen it töténeemi lépték, meg mianyám. hálistennek, mer mikor ilyen történeemi lépték vonú átt bakancsos lábajival vagy ippeg nagyonnokos bürokratájivaa dúshazánk messzezengő talpalattnyi vadregénye fölött, akkó a szegényeknek mindég sosevótilyenjó. Mer mongyuk, vótt itt mán a főd azé aki megűvelli, megakurvannyájé is, de valójába mindég a paraszt sosejártjóll, úgyho szkeptikus vagyok, mind a Dezső szomszéd, mikor vérthánt asztán ugy eevitték a mentők, hogy sosegyöttvissza. Jade lehet, ő szeptikus vót, de aeslehet, hogy mindegy, mer mikor én fogadkozok, hogy nemhiszemel, amitt monnak, akó nem hányok vért. Na de errő enyit, mer it vammég a TBC, vagy hogy híják aszt a kellést hókomatta fővárosunk selymess bőrin. De erre mán sokat nem is vesztegetek: mindég azva, hogy bévülrő drága a bsuzt járatni, kikő szervezni, de valahogy azess annyiba kerű, minha tiz álló évig le se szána senki a buszró, méghaolyan széjjerohatt is, mint amilyenek az ittenijek. Igaz, a busz nem tehet rúlla, hatták széjjerohanni, basztak rája, mind a selyemkalapos Pista az erdőbemenet, mikópedig mindenki monta neki, hogy a hidegtű legyöttek a medvék ahegyekbő… Mindegy ha a zuriközönség nem akar széjjefoshatt buszon járni, mekkő fizesse, mégpedig triplánn, mer nállunk az a szokáss, de legalább leszen új busz. A selyemkalapos Pista feleséginek is lett uj embere, minekutánna megözvegyűt a medvékbű kifolyólag.
Na, teremcsék kentekbe fént a sarkcsillag, Dömét meg a kis Annuskát küllön csokollom, a lovakat itassátok meg, ugyanott ha rotakapa van eladó szójjatok:
Feső- és Aasóvilágbankossy Fődturó Lajos,
(A düllőuti buszfordulótó jobbra lévő szántófődné köll főfordúni a gazdag fődműves házáná, csak hogy netalájjá meg, na annak a cimin.)
