Kevves Minnyájótok!

Irok esmét innet, a főd leggazdagabb országábó, a fejüket a rosszkedvü pijacok méllyöblü torkába delejező s onnat a fenevad seggejukát bévürrő szemköztnevető, szengyörgyként herojizálló devizahuszárok króm s öveg irodaházajitó béllelt talpalattnyi honhazábó, az anyafődrő. Mer képzejjétek mi vót: gyön az ünnepi hétvége, ugyhogy ebbő az alkalombó kifolyóllag megmontam az én kis angyalomnak, hogy ne szójjon semmit, mer emegyek nemzeti érzület szempontyábó járni egyet a határba, egyutta megnézem, mi kárt tettek a toportyánok a téllen a vetésbe s kinn a fődeken, hogy hon kő megjavittani a vadhállót. El is indútam ehellyett hát a kocsmába.

Aggondótam, hogy nemzeti ünnepre várva nem mék a Sorompósék késellős ivójába, hanem azé a Főucca felé vettem egybő az iránt, mer ott van egy ilyen ujabb hely, mer a önkormánzati tanácsház mellett felujjittás vót, uniós pénz, nagy kocsma. Ott vótak persze az öreg Sanyijék, meg a Kekec Pistájék, de még a Jankó es, a körszinű megbizot. Ittak, beszétek, megettök meg a fékegyelmű Gajdi a kocsmának az árlistáját törőgette folyamatba egy szivaccsa es rajzót rá ujabb számokat, hogy percekre mentek fő az árak rajta. Táblagép – eztet monta az unott kocsmáros, aki még uj a faluba de különben valami Karcsinak híják, s fejive intett a fécédulás gyerek felé. Akkó megmagyarázták a többijek, hogy világpijacost jáccanak, de izgatottak, mer délelőtt még háromszáz forint ért egy féldeci szívát, fél egykó má csak egy kisfröccsöt ért ugyanakkó. Viszont akkó szót a csak külsőleg hasznáható miniszter a szlovákokná, hogy na és kapaszkoggyá meg, mit mondott: nem teccik nekünk hogy gyönge a forint… Jó megmonta… Na, onnantó egy negyed órát viszond mán házmestert adott kéccázé az a Karcsi, aki amugy valami bankba vót azelőtt biztonságiőr, vagy péndztáros, aztakkó onnan leste a móccert. Mongyuk közbe eszembe jutott, hogy mikó a Furcsa, Ám Feremc nevü naccerü vezetőné ért legutóbb egy kisfröccs háromszázt, akkó ezek a miniszterék, meg annak a főnöke hogy kivót magábő hőbörödve, hogyhát aszonták, mennyemmá a határba ez a Furcsa, deviszont Ferenc, azt nézze meg, ott vagyunk e, de ne gyöjjék vissza többet. Ollyasmi ez, mind amikó a Gergő szomszédnak az a tetü fija áttaldobta egyik éjje a döglött tyukjait tucatszámra a veteménybe, akkó vidáman fütyörészett, de ám káromkodott, meg verte a kalapgyát a fődhő, mikó két nappa utánna megtanáta koszossan a traktorgya üléshuzattyát hig lefosásbó kifolyólag. Azt nem tudom ki vót, én csak arra emlékszem, hogy nagyon rámgyött a sebess, mer lekvárra ittam a pálinkát este mer olyan kedvem vót, s ha ollyan a kedvem, még az uristennek se teszek másképpenn. Főleg ha délutánhosszt a szomszédéhó igencsak hasonlatos döglött tyukokat kő elásni a kertvégibe.

Na de ne kevereggyünk ebbe bele, ugyhogy emagyaráztam a jelellévőknek, hogy ha fizetik amit megiszok egyűtő helyembe, akkó elémondom, mi van valójába. Ugy is lett. Montam nekik, hogy a Ravasz, aki a Miszter Elnök és a baráttya, a Tegnap Tóccsy nevü György  (sehogy nem gyön a számra, hogy Gyuri, pég bizonnya rokon, legalábbis én es ugy mondom a tündérmesét mind ő, uhogy nem lehet máss) – szóva, hogy ezek kitanáták, mondom, megbizható forrásbó, hogy ménkü nagy pénzet csinának Debiza, a tartallékbó. Na, ezt uccsinájják, hogy lerontyák a forintot és gyön a szinjáték, hogy igy, meg ugy, meg haragszanak a bankok, különbe meg nem es mérgessek, mán hogy lennének, mikó annyijan vannak itt hitelezve a Tellvímos pénzébe, amit egyébiránd még sose látott senki élőbe – se a Tellvímost, se a pénzét -  hogyhát pond a hóközepin mindenkitő kaszának. Akkó viszond a Debiz, a Tartallék is többet fog érni. Ilyenkó mindenki szarba kerű, aki közönséges lakó, de cserébe nem kő nagyon vátoztatni a kőccséegvetést, mer befoj a tartallék a folyami árkülönbözetbő. Valahogy igy magyarázta legaláb annak idejinn a dédnagyapám, aki még annak a Kosutnak huszárgya es vót, akirő később tér lett enevezve a Parlamenné, s aki a jóslatok szerint hamarost feltámada, hogy önérzet szempontyábó levergye a derekát annak, aki enevezte őrólla aztat a hellyet. Szóva, a Ravasz Miszter Elnök, meg a baráttya értenek ehhő, mer má, ha emlékszetek, csináták eccer. Igaz, mongyuk egy nállunk még a fékegyelmü Gajdi se kőtti el minden pézét ha láttya, hogy nem lesz több, ugye, párhuzamice, de emmán az ő dóguk. Na, akkó aztán ebbe megyegyeztünk, s hazamentem, de akkó az én kis szentem a sodrófa segiccségéve emonta, hogy az egéssz fődön én fogom egyedű kicseréni a vadhállót kora hajnalba mégpedig és neszójjak semmit, mer nekije is lehhet nemzeti érzeleme, ami arra jó nálla, hogy akkó ő meg nem fog főzni semmiccse, amig nem leszek kész, ugyhogy az es ugy lett.

Na, csókollok mindenkit akkó, Lackónak mongyátok, hogy hozza maj el a fájnensöltájmszt, amit legmútkor nállok hagytam, ha maj erre jár. De neugy, mind tiz éve es , mikó legutóbb itt vót.

Kincstári üvvözlette:

Alsó és felső Tom-Neksztessy Rollóver Lajos gróf

A szemétlerakóná jobbra fordúva a második viskótó még két méterre anná a szakatt sátorná ke bémenni még száz lépésst a guberállósoknak a rendes tartózkodási putrijáig, ahonn a pénzügyi tanácsadóm lakik, annak a cimin lehet a válaszokat megfogamazni postafordútáva.