Instállom a minnyájótokba!

Eképzeni se tuggyátok, mit láttam tennap. Szürkűtt mán délután erőst, a delírijumtó má alig lehetett látni a szomszéd falu határába fasort. Szóva megyek kinn az alvégbe, hogy kerülőve érjek haza, gondótam, ha később gyüvök, addigra jobban megnyugszik az asszony, akit úgy hattam ott még regge, hogy elugrok a bótba kenyéré, arró meg kis se tehet, hogy a bótig az ember tanákozik a komájival, meg még a kocsma is utba esik, az amékbő áttal lehet menni még déllután a másikba is, a Sorompósékhó, késellést nézni. Olyan mind a Babátok közt, csak távkapcsolló nékünn, meg több a jajveszékellés. Nna. Szóva: látom a kertekajján, egy olyan közepes méretü, szürke, teve formáju medve ólálkodik nagyon béfelé az uccák iránt. Na, gondótam magamba, evve mos nagy fogást csinállok, két hétig es meséhetem a többijeknek, akik maj pálinkát es hoznak tán, hogy a bőrit megnézhessék a fenevadnak.

Egybő felhorgatt az ősi harci vér, a sumerektő örökőtt urali-sztyeppi hegyivadász gének megindútak főfele a gyomrom tájáró – evégett ki es okáttam vagy fél liter nokedliva kevert pálinkát azt árokba – és mán néztem is, mifélle fegyverre szögelhetem eztet a fenevadat örökkétig a márija kebelire. Tanátam egy karót a fődön végű, avva rohantam rá, mind egykor elejink vadászatkó csodaszarvas talállás és elejtés szempontyábó. Akkó a vadállat fősikittot, hogy Sallerbá mennyen máa fenébe maga es, nincs ölég baja az ember lánnyának?

Akkó derűt ki, hogy a Sorompósék legfijatalabb lejánnya az, a szendekoru kis 15 esztendős Mariska, s eléatta, hogy megy titokba álruhába a családgondozóba leanni az ujabb gyereket örökbe, mer törvényt eszetek ki rá a naccságos urék, hogyhát ha mögesik, akkó nem kő szóni annyájéknak se, csak odaanni örökbe valakinek, reggelenkénd még sorállás is van, válogatnak a kölkek között a sok gazdagok, s igy evetetni nem kő meg otthol megmondani se.

Akkó gondótam, a világon nics annyi ember, akinek azt a rengeteg gyereköt oda lehetne anni. De felötlött még az es, hogy egyrészd mijér nem kő megmonni a jánnak előre, időbe, hogyan s miként ne essék meg ebbe a fene nagy álszencségbe, ami körűveszi itten az embert, másoccor, hogy a patvarba leheccséges, hogy e tuggya aztat titkóni a szülejitő ha méges. Harmaccor, mék répafejü politikus tanáhatta ki eztet a magárahagyási törvént, s vajjon előtte tanákozott-é megbeszéllés szempontyábó a nagyvezér családbarátügyi főelőadójáva, aki ezeket a családvédő összetartásos fontoss szóllamokat kitanájja, hogy aztán a politikus fajta nagy örömme eregethesse a levegőbe a nagy semmibe, a nagy semmire, gondóván, hogy a nép maj kapkod utána kétkézze, mind eccerü gyerek a piroslufi iránt felé. Nem jó van ez igy megcsináva. Kislejány ne essen mög, neveléstő függ az egész, meg az eszétő, s erkőcstő, amit beléplántát a Keresztrejtvény-Nemodabuda Géppárt, meg a példássan széjjelvert közoktatás. Mer a lényeg: a szégyent ne vétessük el, csak tarcsuk jóll titokba…

Na akkó a kegyemes álszencség legyen magokba, örömme vettem legutóbbi levelüket a megemet gázolajárró, ugyhogy traktort eladom.

Gróf Alsó Keresztessy-Jóságoss és Felső Gyomirtó-Kötőtűssy Lajos

Ottan még barra, az utolsó házná, ha kimész, a sárga épülettő vagy öccáz méterre szokott alunni a fékegyelmű családügyi tanácsadó az árokba, annak a cimin lehet irni