Ollyan álmom vót mámma, hogy aszittem, mentenn fölébredek, de valójába csak regge ébrettem fő. Na, emondom, mi vót. Álmomba mentem bé a főtérre, ahon a templom van, a kocsma, meg a bót, s ahon nem es olyan régenn még az öreg Sanyijék, - a párthozközelijéknek a csalággya, tuggyátok – a dohányospavilijont próbáta felállíttani, de tú köze vót a templomhó, meg mindenhő. Na, most ottan vót a bodega méges, szép, nemzeti barna festéssénn megcsillant reggeli napunk fénnye. Az uccán senki, de senki nem járt akkó, pedig fényesregge vót, már ilyenkó a gőzmunkások ott szoktak lébecóni a közértné, arnyászok, félhubi, cigaretta.
Mámma azonban üres vót minden. A bót kirakata üressen tátongott, ördögszekeret fútt végig a szél a poros járdánn. Bémentem a kocsmába, gondótam mekkezdem a napot egy pálinka kiséretébe, mer az aratáskó igen jó jön, s mivel meg lett mondva, hogy nállunk mán igen-igen jólét van, valószinü, hogy mindig aratás van, legalábbes évek óta biztossan, ezt csak a szeszfogyasztásbó itéllem meg, tudományos alapgya nincsen. Na, de a kocsmába se vót senki. A bicskák ugy feküttek az asztalokonn, minha éppen akkó hagyták vóna őket ottan a késellés szempontyábó megfáratt gazdájik, s a véce tartájjáná es ugy szörcsgött a viz, minha éppen előtte röttyentette vón teli a kagylót a fékegyelmü Lackó gyerek, tán még a jellegzetess rohatt káposztaszag szag es ott libbengett a levegőbe, míg vékképp tovatünt vóna a reggel liraji madárcsicsergéssibe.
Kifordútam,mind a kerge Gergő szomszéd állkapcsa, mikó mútkor berugásbó kifolyólag a határba átesett a biciglinn és arcca ráfekütt lendületbő a régi gemeskutnak a kávájára. Mekkapaszkodhatott vón, de a kezive a kaszát fogta, azt nem akarta gondolom edobni, mer drága. Na, de mindegy es, mer ekanyarottam a lényegtő:
Szóva, csönd, meg üresség vót mindenhó, csak a templombó gyött valami nesz. A temlpom egere vót az, és éppen az öreg Sanyi csizmájátt rágcsáta, az adott ki olyan hangot. Odabe ugyanis a vén trafikoss beszét a fennebvalóhó. Ugy vettem ki, vevőjér imádkozik. Ahogy hallottam, hijába, hogy mámma estétő mán őrajta kívü az egéssz járásba cigarettát nem árúhat senki, mégse gyönnek cigit venni. Vevőjér émádkozott a szerencsétlen. Mer hijába, az ország egyharmada egy emberként tette le a cigarettát, s a másik kétharmad meg sosenem is dohányzott, merhogy a a függőség nem annyira keresztényi, smégugyse pógári dolog. Vagy nem igy van? Álmomba má nem tuttam meg, mer az asszony olyant rugott belém, hogyhát menni kő etetni a tehent, hogy rögtön főkeltem.
Na, főkellés utánn ehatároztam, bémegyek, megnézem, mivan valójába. Evvót: az öreg Sanyi ujj Béjemvéje ottan fényeskedett a nemzeti dohánybótná, s az öreg nagy-szélless vigyorra az arcánn szógáta ki a vevőknek az óttóbuszfordullójig kanyarodó sorát. Köztük a büszkén feszittő nemzetit, s a lesunyt szemme sorbanálló ellenzékit egyaránt.
Errő eszembejutott, hogy mán cseréllik a pénztárgépeket, s hamarost a játéggépeket es ujra bévetik, lassan gyön az akohol es. Abba talánn én es benevezhetnék.
Na, ággya kenteket az álszencség szokássos angyalja. Émmá két hete nem gyúttam rá, egésségi okokbó, aszonta az orvos, jobbteszem, ha nem. Az egybeeséss véletlen.
Vitéz Nagydohányossi Független Lajos gróf
Amikó továbbmenve kiérsz a határba, azonbévül es a kastélydombhó, ahon az ecceri dohányfüggő háza vagyon, annak ciménn lehet irni.
